orvoslás kategória bejegyzései

Káros-e az egészségre a LED világítás?

Mint általában minden területen, úgy a világítástechnikában is vannak örök „harcok”, érvek és ellenérvek egy-egy új dolog kapcsán. Ilyen a LED világítás témaköre, örök harcnak ígérkezik a LED kontra hagyományos izzó kérdéskör is.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek zöme tart a minimális áramfogyasztású, igénytelen LED-ektől. Érdekes, hogy ez a fajta félelem fel sem merül a higanygőzt tartalmazó, bekapcsoláskor villogó, használat közben fokozatosan elfeketedő üvegű, a gyakori ki-bekapcsolásokat nehezen viselő  kompakt fénycsövekkel szemben .

Aki aggodalmaskodva félti az egészségét a modern világ technikáját miatt , ne a LED-es lámpától féljen, sokkal inkább veszélyes például a kékes színárnyalatú Windows-környezet derengése.

A kék fény biológiai hatása:

A fénysugárzás kék tartományára érzékenyek a retina egyes sejtjei (azokban is egy melanopszin nevű fehérje), ezen sejtek jelzései alapján állítja be a szervezet az alvás-ébrenlét napi biológiai ritmusát. A mesterséges kék fény olyan reakciókat vált ki, amit a természetes, így valóban elmondható, hogy a kékhez közel eső színhőmérsékletű világítás megzavarja a szervezetet.

Ezt az emberek érzik is, ezért világít a legtöbb mai LED-es lámpa sárgásabban, mint a régebbi hideg fényű világítótestek – a piac így alkalmazkodott a LED technikájában az igényekhez.

Egyes burkolatlan SMD-LED-ekkel működő erős fényű LED-lámpák koncentráltan bocsátják ki fényüket, nem olyan szépen, egyenletesen elosztva, mint egy kompakt fénycső. Tipikusan a halogénpótló lámpák ilyenek, ami azért is vicces, mert a kis halogén szpotok maguk is ugyanilyen kellemetlenek annak, aki az ilyesmire érzékenyebb. A pontszerű, erős fény még a perifériás látómezőben is kellemetlen érzetet kelt.

Az ilyen LED lámpákat célszerű burával ellátott csillárokba tenni, ha pedig csupaszon álló foglalatba keresünk energiatakarékos LED-lámpát, opálos burával fedettet vegyünk.

Egészségünket féltendő ott van még az elektroszmog növekedése, bár egy lakásban a számítógépek, tévék, mobiltelefonok, a mikró, hűtő, infraszauna  mellett az a néhány elektromos fogyasztó, már igencsak nem sokat nyom a latban.

Tehát amennyit eddig tudni lehet a LED-ekről, elmondható, hogy a LED világítás nem fogja érdemben befolyásolni az egészségünket. Sokkal inkább ad okot aggodalomra a  dízelautók által kibocsátott korom, a ligh üditőkben  lévő aszpartám meg az üvegházhatás.

Kinek ajánlott az elliptikus tréner használata?

A szobabiciklire hasonlító elliptikus tréner egy igen hatékony mozgásforma végzését teszi lehetővé. Az elliptikus tréner hatékonysága abban rejlik, hogy nem csupán a lábakat, vagy önmagában a karokat képes alaposan megdolgoztatni, hanem a karokat és a lábakat egyszerre edzi. Az álló pozícióban történő mozgás egyenlő mértékben átmozgatja a test összes izmát, miközben a futáshoz vagy gyalogláshoz hasonló mozdulatokat végezzük. A tréneren végzett mozgás szinte teljesen megegyezik a valós futás vagy sétálás közben végzett mozdulatokkal, ezért az elliptikus tréneren végzett edzés természetes mozgást tesz lehetővé anélkül, hogy túlzott terhelést róna az ízületekre.

Az elliptikus tréneren történő edzés tulajdonképpen mindenkinek ajánlott. A természetes, kímélő mozgás ugyanis, akár a kezdő sportolók számára is tökéletes sportolási lehetőséget biztosít.

A futópadon (Futópad: http://www.fittsport.com/futopad.html) történő futás, edzés például, nem kifejezetten javallott azon emberek számára, akik korábban nem végeztek semmilyen mozgást.

Amennyiben valaki egyedül, otthoni körülmények között szeretne edzeni, úgy mindenképpen az elliptikus tréner vásárlását ajánljuk. Az elliptikus tréner tökéletesen alkalmas az általános egészségi állapot javítására is, hiszen a rendszeres, könnyed mozgás jó hatást gyakorol az immunrendszerre. A betegségekkel szemben sokkal ellenállóbbá válhatunk az elliptikus tréneren történő rendszeres edzés által, továbbá a szív és az érrendszer működésére is jótékonyan hat a tréner használata.

Amennyiben fogyni vagy izomzatot növelni szeretnénk, úgy szintén az elliptikus tréner használata ajánlott, hiszen a teljes testet átmozgató, izmokat megdolgoztató mozgásformát biztosít. A nagy súlyfelesleggel élő személyek szintén használhatják a gépet, hiszen a térd ízületeit kiválóan kíméli az ellipszis tréneren történő mozgás.

Az ellipszis tréner használata tehát, kifejezetten ajánlott a túlsúlyos, és a sérülésekre hajlamos emberek számára, továbbá a kezdő sportolók és az idősebb korosztály tagjai is nyugodtan választhatják ezt a mozgásformát maguknak. Az idősebbek esetében sokszor gondot szokott okozni a tökéletes, kímélő mozgásforma megtalálása, hiszen az ő ízületeik sokkal sérülékenyebbek, mint a fiatalabb korosztályé.

A térd, a boka, a hát és a csípő ízületek terhelhetősége romlik a kor előre haladtával, ám az idősek számára is rendkívül fontos a rendszeres testmozgás biztosítása. Az elliptikus tréner segítségével az idősebbek is tökéletesen fittek és energikusak maradhatnak, hiszen minimális terhelés mellett az egész testüket át tudják mozgatni. Az elliptikus tréneren található kapaszkodók segítségével biztonságosan lehet sporttevékenységet végezni, ezért is választja szívesen az idősebb korosztály is a szobabiciklire hasonlító készüléket.

Az elliptikus tréneren végzett mozgással tökéletesen ki lehet egészíteni a fogyókúrát is. Mivel a karok és a lábak egyszerre mozognak a gépen történő edzés közben, így a szívritmus megemelkedik, vagyis a kalóriaégetés mértéke is sokkal nagyobb lesz, mint például egy szobabiciklis edzés közben. Az állóképesség nő, a keringési rendszer javul, a testsúly pedig csökken.

Az egész testet könnyedén át lehet formálni az ellipszis tréner segítségével, amennyiben rendszeresen időt szakítunk a használatára. A gyors és látványos eredmények még előrébb lendíthetik a fogyókúrát az által, hogy segít megfelelő motivációt nyújtani a diétázó számára. Amennyiben a motivációnk erős, úgy lesz elég energiánk ahhoz, hogy a fogyókúrát végig csináljuk, ne adjuk fel idő előtt.

Az elliptikus tréner tulajdonságai

Hallottál már az elliptikus trénerről, ám nem vagy tisztában a működésével és a testre gyakorolt hatásaival? Nem tudod, hogy miben különbözik a használata a szobabiciklitől vagy egy átlagos futópadtól?

Mi most abban szeretnénk némi segítséget nyújtani számodra, hogy jobban megismerkedhess az elliptikus tréner tulajdonságaival és használatával.

Az elliptikus tréner egy olyan fitneszgép, amely rendkívül hatékonyan át tudja mozgatni a teljes testet. Minden izmot megdolgoztat, köszönhetően annak, hogy nem csupán előrefelé lehet használni, hanem hátsó irányba való mozgást is lehetővé tesz. Izomerősítésre, valamint a test keringési rendszerének javítására is kifejezetten alkalmas, és persze nem utolsó sorban a zsírégető hatását is érdemes kiemelnünk, hiszen fogyókúra során az egyik legtökéletesebb mozgásformának számít az elliptikus tréneren történő edzés. Elliptikus tréner találhatsz bármely edzőteremben, sőt akár otthonra is bármikor beszerezhetsz egy szuper gépet, amelyet akkor használhatsz, amikor csak kedved tartja.

Miről ismered fel az elliptikus trénert, ha ellátogatsz egy edzőterembe? Olyan gépet kell keresned, amely nem csupán pedálokkal rendelkezik, hanem karokkal is. Első ránézésre rendkívül hasonlít az elliptikus tréner a szobabiciklire, ám az ellipszis gépen nem található ülés. Míg a szobabiciklivel csupán a lábaidat tudod átmozgatni, addig az elliptikus tréner a karoknak köszönhetően az teljes testet meg tudja mozgatni. Ennek köszönhetően az elliptikus tréner sokkal hatékonyabb mozgásformát biztosít, mint egy egyszerű szobabicikli. Ennek köszönhető például, hogy egyre több háztartásban lelhető fel az elliptikus tréner, míg a régebben nagyon elterjedt szobabiciklit sokan lecserélik.

Az elliptikus tréner erős, strapabíró anyagból készül, így azok is bátran használhatják, akik nagyobb súlyfelesleggel rendelkeznek. Stabil fémszerkezet biztosítja a veszélytelen használatot, továbbá ugyanezt a célt szolgálja a talpakon elhelyezett csúszásgátló rész is. Az elliptikus tréner ellenállása állítható, ezért különböző nehézségi szintekre be lehet programozni a gépet. Mivel az elliptikus tréner alapvetően egy aerobikhoz hasonló mozgásformát tesz lehetővé, a kalóriaégető hatása rendkívül kiemelkedő.

Fogyókúra során az egyik legkedveltebb edzési módszernek számít, hiszen rövid idő alatt, kíméletes módon lehet vele elégetni a kalóriákat. A combot és a lábakat remekül formálja, továbbá a teljes testet karcsúbbá varázsolja, ha rendszeresen végzünk rajta edzéseket. Már heti háromszor 40 perc edzés is elegendő ahhoz, hogy rövid időn belül látványos eredményeket érhessünk el. Minél nagyobb sebességre és ellenállásra kapcsoljuk a gépet, annál nagyobb lesz a zsírégető és izomerősítő hatása.

A modern szerkezetekben már beépített kalóriaszámláló is van, így könnyedén nyomon lehet követni az elégetett kalóriák számát. Emellett a beépített számítógép képes megmérni azt is, hogy mekkora távot tettünk meg az elliptikus trénerrel, valamint a nehézségi szint és az eltelt idő is pontosan meghatározható.

Az elliptikus tréneren akár könnyed mozgás is végezhető, amennyiben még csak nemrég kezdtünk el sportolni, javallott a könnyű nehézségi szint alkalmazása. Azok, akik rendszeresen sportolnak, és az állóképességük is kiemelkedő, bátran kapcsolhatják a gépet nehezebb fokozatra is. Az elliptikus tréneren történő edzés még a legsportosabb embereket is teljesen ki tudja meríteni, ha a megfelelő nehézségi szintet állítják be a tréneren. A gép állíthatósága tehát igen nagy előny, hiszen egyetlen elliptikus trénert használhat az egész család. A sportos családtagok nehéz szinten, míg a fogyni vágyó, vagy a kezdő sportolók pedig a könnyű fokozaton edzhetnek rajta.

Milyen előnyei vannak az elliptikus tréner használatának?

Az egyik legkedveltebb otthoni fitneszgépnek az elliptikus tréner számít. Ennek több oka is van, hiszen az elliptikus tréner használata számos előnnyel jár. Lássuk, miért szeretik oly’ sokan használni az elliptikus trénert. Amennyiben Te magad is szeretnél beszerezni egy otthoni fitneszgépet, hogy rendszeresen edzhess, úgy mindenképpen az elliptikus tréner választását javasoljuk, hogy miért? Azt most megmutatjuk.

Az első érvünk az elliptikus tréner mellet az, hogy az egész test átmozgatására képes. Nem szükséges többféle fitneszgépet beszerezni csak azért, hogy a test minden izmát meg tudjuk dolgoztatni. E sokoldalú gép segítségével ugyanis, többféle mozgás is elvégezhető. A legtöbb elliptikus tréner ugyanis, már rendelkezik a kétirányú mozgási lehetőséggel, vagyis nem csupán előrefelé, hanem hátrafelé is lehet rajta mozogni.

Ezzel a módszerrel a test más-más izmaink átmozgatására nyílik lehetőség, vagyis az edzés sokkal teljesebb lehet általa. Bár a futógépen is van lehetőség előre és hátra mozgásra, ám a futógépen hátrafelé történő mozgás igencsak veszélyes, ezért annak gyakorlása nem igazán ajánlott. Ellenben, az elliptikus tréner előre és hátra való használata is teljesen biztonságos. Szobabiciklin szintén lehetséges hátrafelé tekerni, ám ennek nem sok értelme van, illetve a kalóriákat sem lehet ez által hatékonyabban elégetni. Az elliptikus tréner azonban előre és hátra is ugyanolyan hatékonyan működik, vagyis már ebből is látható az, hogy mennyivel praktikusabb egy elliptikus tréner, mint a szobabicikli, vagy a futópad.

Az elliptikus tréner következő előnye az, hogy kíméletes az ízületekhez. Nem terheli meg az ízületeket túlságosan, ezért azok is biztonsággal használhatják, akik ízületi problémákkal küszködnek.

A futópad és a szobabicikli használata során azonban nagyobb terhelés alatt vannak az ízületek, ezért az elliptikus tréner használata sokkal inkább javallott, mint az előbbi két otthoni fitneszgép.

Az elliptikus tréner kíméletessége abban rejlik, hogy a gép kifejlesztése során arra törekedtek az alkotók, hogy a gép mozgása utánozza azt a mozdulatsort, amit séta vagy futás közben végzünk. A

karok és a lábak ugyanolyan irányba mozognak, mintha csak sétálnánk, vagy futnánk. Az ellipszis tréneren történő edzés során álló helyzetben, a gép karjaiba belekapaszkodva kell lépkedni úgy, hogy a pedálokról nem szabad felemelni a lábat. Ennek köszönhető például az, hogy a térd ízületeire kisebb terhelés nehezedik, mint futás közben, ahol ugyebár a lábak lépésről-lépésre felemelkednek, majd hozzácsapódnak a futópad felületéhez.

A térdízületek kímélése rendkívül fontos abban az esetben is, ha valaki lényegesen nagyobb súlyfelesleget cipel magán. Ilyen esetben ugyanis, egy egyszerű séta is igencsak meg tudja terhelni a térd ízületeit. Nem mindegy tehát, hogy a lábak a talajhoz csapódnak lépésenként, vagy éppen folyamatosan a pedálokon vannak tartva, az ellipszis tréneren való edzés közben.

A kalóriaégetés szempontjából is van ám előnye az elliptikus tréner használatának. Gondolta volna, hogy az elliptikus tréneren való edzés sokkal hatékonyabb, mint a szobabicikli vagy a futópad használata? Ez annak köszönhető, hogy a gépen való karok segítségével nem csupán a lábak vannak alaposan átmozgatva, mint mondjuk a futógép vagy a szobabicikli esetében, hanem a karok is.

A karok és a lábak egyszerre történő mozgatása által sokkal több kalóriát el lehet égetni, vagyis a zsírégetés mértéke sokkal kiemelkedőbb, mint más otthoni fitneszgépek esetében.

Eme előnyöket mindenképpen érdemes szem előtt tartani, amikor otthoni fitneszgépet szeretnénk vásárolni!

Dukan-diéta: fogyj korlátlan fogyasztással!

A diéták átka, hogy nagyon korlátozzák a fogyasztható mennyiséget, szinte valamennyi diéta alapja az elfogyasztható mennyiség és kalória drasztikus csökkentése. De ezt ki bírja ki? Aki ahhoz volt hozzászokva – talán túlontúl sokáig – hogy annyit eszik, amennyit akart, az bizony nagyon megsínyli a diéta kezdeti korszakát, és többnyire fel is adja a fogyni vágyását!

Fogyókúra, ami nincs mennyiségi korláthoz kötve.

Ez az a diéta, amit azoknak a személyeknek találtak ki, akik nem bírják az éhségérzetüket leküzdeni és állandó étel utáni sóvárgással telnek napjai – ez pedig mindannyian tudjuk hova vezet: depresszióhoz, feldolgozhatatlan kudarcélményhez és végül a fogyás felhagyásához.

A Dukan diéta egy francia idegorvosnak köszönhető, Dr. Pierre Dukan neurológus találta ki. Ezzel a diétával tartja karban magát Kate Middleton és Jennifer Lopez is – tudtuk meg a diétás Fogyjonle.hu fogyókúra szakértőjétől.

A diéta kialakulásának története is van. Eszerint az orvost felkereste egy barátja, és kérte tőle, hogy segítsen neki lefogyni. Dukan azt tanácsolta neki, hogy egy hétig semmi mást ne egyen, csak fehérjét. A kedves barát egy hét alatt leadott öt kilót, és ezen felbuzdulva az addig ideggyógyászként ismert Pierre Dukan áttért a táplálkozástudomány mezejére.

A Dukan diéta négy fázisból áll:

  1. Támadás
  2. Súlyvesztés
  3. Stabilizáció
  4. Súlyfenntartás

A Támadás fázisában…

csak fehérjét ehetsz, de abból annyit, amennyit akarsz. A fehérjét nyerheted húsból, halból, tojásból, zsírszegény tejtermékből. Ezekből annyit eszel amennyit akarsz és akkor amikor akarod. Az időtartama attól függ, hogy hány kilótól szeretnél megszabadulni. Ha öt kiló mínusz a cél, akkor két napig tart a támadás fázisa, ha 10 kilónál többet szeretnél leadni, akkor legalább öt napig csak fehérjét ehetsz. Folytatás

Ezekre is szükséged van, hogy a pocakod lemenjen!

A fogyókúrázók rémálma a has lefogyasztása, hiszen az egyik legnehezebben fogyasztható területről van szó

. Ráadásul az idő is mintha folyamatosan sürgetne, hiszen a pocak, az úszógumi mindig szem előtt van. Télen talán hasznos volt a hasi védelem, de nyárra nagyon jó lenne megszabadulni tőle!

Érdemes bevetni néhány trükköt azért, hogy a hasad lapos és izmos legyen, igazi megerőltetés nélkül! Folytatás

Ne égesd a zsírt, pisild ki!

Hány napot, hetet, hónapot kínoztad magad azért, hogy leadd a felesleges zsírréteget a testedről? Már egy éve fogyókúrázol, kevés eredménnyel? Ennek mostantól vége!

Sok a túlsúlyos gondokkal küzdő nő és férfi, de leginkább a nőket sújtja az állandó súlyprobléma. Egy kis lazítás az életében, és máris nehezebb lesz három kilóval, amit aztán megint csak tornával, diétával lehetett eddig ledolgozni.

Ám a legújabb fogyókúrás eljárás szerint nem kell tovább kínlódni, kalóriát számlálni, válogatva étkezni!

Egy fogyókúrás klinika feltalálta a fogyókúrás injekciót, mely a zsírt folyékony halmazállapotúvá varázsolja és egyszerűen csak kipisili a páciens a szervezetéből a felesleges zsírmennyiséget. A fogyókúrázók örülnek, de néhány szkeptikus szerint ez még sem olyan egyszerű. Folytatás

A fogyás sikere a vízen múlik

Már régóta foglalkoztatja a tudományt, hogy a víz valóban segíti-e a fogyókúrát. Szinte minden évben vizsgálják, kutatják a víz és a fogyás kapcsolatát – a legújabb eredményeket a virginiai szakemberek tették közzé.

A BBC közszolgálati híradásaiban tették közzé a virginiai kutatások eredményeit, mely szerint: ha a fogyókúrázók a főétkezéseket két pohár vízzel kezdik, akkor könnyedég megszabadulhatnak két-három kilótól is, anélkül, hogy észrevennék.

A kutatás három hónapig tartott, és 48 felnőtt szerepelt a vizsgálatban. Korosztályukat tekintve a fogyókúra szempontjából fontos korcsoportot ölelte fel, hiszen 55-75 év közöttieket választottak ki.

Ez az a korcsoport, aki már átesett valamilyen fogyókúrán, kisebb-nagyobb sikereket értek el, de tartós eredményt nem tudtak felmutatni. Ráadásul ez az a korosztály, aki veszélyeztetett korban van abból a szempontból, hogy a súlyfelesleg okozta egészségügyi problémák már jelentkeznek vagy jelentkeztek náluk. Folytatás

A zalakarosi strandfürdő

Zalakaros immáron évtizedek óta kedvelt célpontja azoknak a turistáknak, akik felfrissülésre vágynak, vagy egy doktor küldte őket rekreációra egy olyan gyógyító környezetbe és mellé egy tökéletes zalakarosi szállásra az Arthotel-be, amit csak ez a zalai kisváros, valamint a zalai dombság csodálatos tájai tudnak nyújtani.

A régió sokak számára a barátságos emberek, a még barátságosabb árak, a rengeteg kulturális és egyéb rendezvény, valamint a kirándulási lehetőségek okán közkedvelt kirándulóhellyé vált, amiben természetesen komoly szerepet játszott a híres zalakarosi fürdő is.

A pihenővárosban immáron hosszú évtizedek óta működik gyógyfürdő, amit néhány esztendővel ezelőtt élményfürdővel egészítettek ki, de a gyógyvizes medencék mellett hagyományos strandfürdő is várja a vízi örömök szerelmeseit. Folytatás