fény címkéhez tartozó bejegyzések

LED kontra hagyományos világítás

A LED-eket ma már sok területen alkalmazzák, de sok területen még csak most van elterjedőben. A LED-eket a kijelzők és érzékelők világában, a közlekedésben (jelzőlámpák, vasúti jelzések, információs táblák,) a gépjárműiparban (féklámpák, indexek), a művészetben (koncerteken: led reflektor a színpadi világításban), használják.

A felsoroltakon kívül nagy szerepe van még a világításban is.

LED lámpa

A LED előnyei a hagyományos világítástechnikával szemben:

  • Energiatakarékos, kb. 80%-kal csökken az energiafogyasztás.
  • A LED lámpa több fényt képes termelni egy Watt-on, mint a hagyományos égők.
  • A LED képes önmagából színeket kibocsátani, vagyis nem kell külső színezést alkalmazni, mint a hagyományos égőknél. Ezáltal hatékonyabb és költségkímélőbb.
  • A LED méretét tekintve lehet egészen kicsi, akár 2 mm is, így jól alkalmazható nyomtatott áramkörökön is. A LED-es égők, lámpafejek a már kiépített rendszerekbe jól illeszkednek.
  • A LED gyorsan felgyullad, nincs villogás és “bemelegedési” idő ellentétben az izzólámpával és fénycsővel.
  • A LED nagyon jól bírja a kapcsolgatást, nem károsodik, míg   kompakt világítók, főként a fénycsövek élettartamát ez jelentősen lerövidíti.
  • A LED fényereje könnyen változtatható
  • Más fényforrással ellentétben a LED igen kevés hőt termel, így nem melegíti fel a környezetét.
  • A LED fénye halványulni kezd, mikor az élettartama vége felé közeledik,  ellentétben a hagyományos égőkkel, azok többnyire egyik pillanatról a másikra kiégnek.
  • A LED-nek igen hosszú az élettartama, 35 000-50 000 órára taksálják, a fénycsövek használattól függően 8 000 órát bírnak, a hagyományos izzók pedig 1000-2000 órát.
  • A LED-et majdnem lehetetlen külső hatásra tönkretenni, mivel szilárd állapotú komponensekből tevődik össze, a fénycsövek és hagyományos égők kifejezetten törékenyek.
  • A LED nem tartalmaz higanyt szemben a fénycsővel.

Miért jó választás a LED világítás?

A LED beszerzési ára drágább, mint a hagyományos fényforrásoké, azonban figyelembe véve a karbantartási és energiaköltségeket is, látható, hogy hosszútávon a LED világítás sokkal gazdaságosabb, mint a hagyományos világítási technikáé.

A LED világítótestek teljesítménye erősen függ a környezet hőmérsékletétől, mivel a túlmelegedés rongálhatja a LED világítótest élettartamát, valamint a működését. Ha kifejezetten meleg környezetben használják a LED világítást, olyan világítótesteket szükséges választani, amelynél gondoskodtak az extra hőelvezetésről, hogy az a kirívóan meleg környezetben is megfelelően tudjon működni.

A LED hidegfehér fénye eltér a nap, illetve a hagyományos izzók fényétől, vagyis a tárgyak színe más lesz, mint napfénynél, vagy lámpafénynél. A hideg-fehér (kék) LED fénye erős fényszennyezést okozhat, ezért nem ajánlják a kültéri világításban való alkalmazását csillagászati intézmények közelében.

A LED fénye nem pontszerű, még nem teljesen tudja a teret olyan jól bevilágítani, mint egy hagyományos izzó. Ugyanakkor a fényt jobban összpontosítja a hasznos területekre.

Mindent a LED világításról

A technika fejlődése új generációt nyitott a világítástechnika területén: a LED alapú világítást.

A dekorációs célú alkalmazások után a LED lámpák megjelentek a profi világítástechnikában is, mint kiváló tulajdonságú fényforrások: LED lámpák, LED fénycsövek, LED lámpatestek, LED térvilágítás. Jellemzőjük az igényes konstrukció, megfelelő minőségű alkatrészek, valóban nagyon hosszú élettartam, extra kis fogyasztás.

A LED-ek, ellentétben az izzókkal, neonokkal, kompakt lámpákkal,- alacsony hőmérsékletű, jól kezelhető fizikai eszközök. A díszítő alkalmazások mellett fő területük a profi világítás, hiszen a Föld összes villamos energia felhasználásának mintegy 20%-a megy el világításra, és ennek több mint két-harmada, vagyis a világ összes energiafelhasználásának 15%-a megspórolható.

Mind cégek, mind a háztartások számára fontos az energiaköltségek csökkentése, a LED-ekkel pedig valóban extra takarékos és sok évig működő lámpákat lehet gyártani.

Minőségi LED fényforrásokkal minden más megoldáshoz képest jelentős  megtakarítás (70-90 %) érhető el, a jóval kisebb teljesítmény felvétel, az elmaradó csere és karbantartási igény, és az esetleges klimatizálási nyereség hatására. Ez pedig a gyakorlatban tíz és százmillió forintokat is jelenthet.

A LED világítás előnyei:

  • Jelentős világítási költség-csökkenés
  • Az izzólámpához képest 90-95% megtakarítás
  • A fénycsöves világításhoz képest 70-80% megtakarítás
  • Nem zúg, nem vibrál
  • Nincs UV sugárzás, nem rontja a szemet
  • Kellemes fényérzetet nyújt
  • Hosszú, (5-10 év) várható élettartam
  • Nincs karbantartási igény
  • Csereszabatos a jelenlegi lámpákkal és fénycsövekkel
  • Nem igényel átalakítást
  • Nem sárgul el a plexi búra
  • Alacsony működési hőmérséklet
  • Környezetbarát gyártmány, nem tartalmaz halogént, higanyt, és ólmot
  • Jelentős CO2 kibocsátás csökkenést eredményez

A LED alapú világítási felújítások által, a világítási költségek megtakarítása akár 90% is lehet. Másik előnye a váltásnak a létrehozott fény minősége, nem villogó, bántó, tompa a fény, mint a régi fénycsöveknél, a jó LED-ek, kiváló fényérzetet keltenek.

Tudni kell, hogy a LED sem csodaszer, nem tart örökké, nem lehet vele mindent megoldani, viszont rengeteg pozitív tulajdonsága, előnye van.

Többünknek vannak negatív tapasztalatai, és mivel nem kis beruházásról, hanem hosszú időre szóló döntésről van szó, ezért érdemes elkerülni a silány, rossz minőségű termékeket, és az ilyen kereskedő cégeket. A különbség nem mindig szemmel látható a minőségi LED és a rossz minőségű utánzat között. A kivitel, a fény, a származás helye azonban sok mindent elárul. Az olcsó, vacak utánzatokkal nagyon rá lehet fizetni.

Nevesebb gyártók úgy állapítják meg a várható élettartamot, hogy azt is tudják, mennyire csökken a lámpa fénye az élettartam végére. A Philips például a várható élettartamot úgy határozza meg, hogy az akkor van, amikor a LED fénye az eredeti fény 70%-ára esik vissza. Tehát 20, vagy 40 ezer óra után is világítani fog, de kevesebb,mint 70% fényerővel.

Ma még igen drága a LED világítás, egy 50-60 Wattos hagyományos izzó fényének megfelelő LED-es égő 3-5000 Ft körül van, mivel az égőkbe transzformátort kell építeni, ugyanis kisfeszültségű áramforrást igényelnek. A jövőben, ha már szélesebb körben elterjed, biztosan lesz majd az egész lakást ellátó, egyetlen transzformátorral működtethető világításrendszer is. A LED áttörést hozhat olyan helyeken, ahol nincs vezetékes áram. A LED mellett nincs szükség drága, távoli területekre kiépített elektromos vezetékekre, mivel a kis energia felvétele miatt könnyen megoldható (közutak jelzőlámpái, táblái pl.) akár napelemről, akár akkumulátorról a működtetésük.